A zenemániám olyannyira elhatalmasodott rajtam, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan Férfival legyek együtt, aki nem vevő az én zenéimre, sőt, teljesen elutasítja a velük való barátkozást. A legtöbb hím-féle ismerősöm nem szereti a jazz-t, blues-t és hasonló finomságokat, én viszont rajongok értük. Nem szeretem az olyan embereket, akik a Hajógyárin és a Viva tv-n szocializálódtak. Fúj.

  Most Nick Hornby-ra emlékeztetem magam. Ismered? Ő az egyik kedvenc írom, és legalább akkora zeneőrült, mint én. Van egy könnyve, a 31dal, a kedvenc dalairól szól. Minden számról eszébe jut egy-egy történet az életéből.

A hetem a szentimentális, lassú, nyugisabb zenék jegyében telt.

A héten sok-sok Rod Stuart-ot és Eric Clapton-t, Jamie Cullum-ot, és egy kis R.E.M-et hallgattam.
Megszerettem az öreg Rod-ot, leginkább a legutóbbi albumát, könnyű kis jazz, álomodozós, belenyugvós.


Rod Stuart - Soulbook - zseniális!!! 
Amikor még fiatalabb volt és bohén,s falta a nőket, nem feltétlenül gondoltam művésznek és igazi előadónak, most már másképp látom.