Óbudán, a Bécsi úton van egy pici ózsdi kis gyertyabolt, már több mint 30 éve ugyanaz a tulajdonosa, a funkciója. A 70-es évek óta nem sok minden változott, maximum a lerakódott viasz vastagsága.  Az üzlet bejárata felett egy igazi régies cégér hirdeti  „A gyertyást”.

Tegnap végre bemerészkedtem. Fantasztikus hely! Teméntelen egyedi kézzel készített gyertya, rengeteg szín, forma, méret, igazi bőség zavara.

Képzelj el egy kis műhelyt, a helység egyik része tele különböző gyertyákkal, a másik része pedig zenei relikviákkal a 70’es évekből; szüleim által ismert magyar zenekarok fényképei, újságcikkek együttesekről, egy Sonor márkájú dob darabkája, s közben jazz zene szól. A képek és a muzsika elárulja a rockerszívű tulajdonos kilétét. Az öreg kissé szakadt, szürke és megfáradtnak látszik, külsőre nem is hinnéd, hogy művész.

Szóval, két dolog van ebben az üzletben: gyertya és zene.

Amíg barátnőm a mesterrel a műveiről beszélgetett, addig én az újságkivágásokon bambultam, jobban érdekelt a beszédes mesterünk élete. Mint kiderült, A gyertyás egykor ismert sztárdobos volt, a Karthago, és a Syrius együttesek alapítója, egykori magyar zenészek krémjével zenélt már, s ő ezt az egész „sztárlétet” feladta a gyertyákért. A mester, Fehér Lajos elmondása szerint a döntést, hogy feladja a zenélést a gyertyakészítésért soha egy percre sem bánta meg. Szokatlan életpálya, igazán mély és őszinte elhatározás kellett ahhoz, hogy valaki az ismertséget, a turnékat, a zenélést, a pénzt, valamint ennek az életformának minden pozitív vonzatát lazán feladja, becserélve ezeket viaszra, kanócra, egyedüllétre. S itt nem a magányos egyedüllétre gondolok, ugyanis a mester igazán közvetlen, barátságos figura, tele törzsvendéggel, akik cseppet sem csak a gyertyák miatt járnak vissza.

    Ilyen az, amikor valaki őszintén beleszeret egy hivatásba. Irigylem. Lajost nem a pénz motiválja. 

Ez a gyertyaműhely Orsinak és nekem egy újabb óbudai emlék lesz. Egy újabb valami, ami hiányozni fog. Ebben a negyedben, a környékünkön annyi helyhez tudok párosítani valamilyen emléket. Valószínűleg túl ragaszkodó vagyok,de nem tehet róla, Óbuda (volt) az eddigi legjobb otthonom.

Pocsék érzés az, amikor tudod, hogy ideje költözni, pedig még maradnál.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.