Van az a pillanat, amikor, amikor belédnyílal, hogy felismerés, hogy mos múlt el, túl vagy rajta. A múltkor találkoztam ezzel a Pillanattal, hihetetlenül megkönnyebbültem, már vártam!

Az elmúlt két év alatt kétszer volt szerelmi bánatom, az egyik kisebb volt, hamar kihevertem, a másikat nehezebb volt.

Eddig egy igazán komoly kapcsolatom volt. Miután szakítottunk egy ideig mindig lassú, tartalmas, szomorú zenéket hallgattam, volt néhány olyan szám, ami rá emlékeztetett, és mazohista módon folyton őket hallgattam, aminek igazából nem tudom mi értelme volt, mert mindig könnybe lábadtak a szemeim. Talán csak erőltetetten is rá akartam gondolni, és érezni akartam a fájdalmat, hogy tudatosuljon bennem, hogy igenis vége, nincs visszaút, ennyi volt. Féltem ezektől a gondolatoktól. Hihetetlenül röhejes lehettem, ahogy a heti főváros-kistelepülés közti ingázásom során telesírtam a buszt! De persze halkan, azért van büszkeségem! Engem senki se lásson érzelgősködni! Ha leírom, hogy vannak érzelmeim, és néha gyenge vagyok, ráfoghatom, hogy "áááá, ez, minden bejegyzésemmel együtt csak egy kitalált történet, hülye!".

  Természetesen ismerkedtem, mászkáltam a barátaimmal, éltem a kis világomat, de a háttérben mindig ott volt Ő, biztosan a megszokás tette, hogy még szerepelt a gondolataimba.

   Aztán egyszer csak megtörténik, amit igazából már vártam; ülsz egy kis társasággal, jó kedved van, meghallod a zenét, amitől sírnod kell folyton (Cindy Lauper: Time after time,Phil Collins: Groove kind of love), mert "az elmúlt szerelmetekről szól", és egyszer csak észreveszed, hogy semmi sem történik. Csak élvezed a zenét, mint régen. Dúdolod, mozgatod az ujjaidat a ritmusra - hülye szokás - és nem vált már ki semmi érzelmet azon kívül, hogy élvezed a dal szépségét.

Remek érzés amikor ráeszmélsz, hogy végre vége, vége a szerelmi bánatnak, vagy csak már nem gondolsz rá annyit, úgy, ahogyan még pár hete.

Utólagos bölcs megállapítás: hülyeség, hogy ha szakítás után összejössz valakivel, szexelsz mással, attól nem lesz jobb. Az emberek egoisták. A harmadik félről mindig elfeledkeznek. Ugyanakkor elismerem, ez egyeseknek egyfajta kényszer,nekem is az volt; ismerkedtem, hogy könnyebben felejtsek, hogy elhitessem magammal, hogy túl vagyok rajta, hogy újra szeressenek és, hogy ne zavarjon, hogy neki már van valakije.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.