Öt éves koromban a családdal kilátogattunk  a telkünkre, a nagyszülők hoztáka lovukat is, Lacit. Mindenki a kertben tevékenykedett, persze kivéve a testvéremet és engem. Mi úgy döntöttünk lovagolni fogunk.Felültünk a lóra, tesóm volt elől, én hátul. Minket még az egyszerű lovaglás is untatott, ezért elkezdtünk vágtatni. Természetesen egy kisebb baleset lett a vége, és ugyanilyen természetes, hogy csak nekem esett bajom.

Eltört a bal kezem. Nem tragédia. Csak így, ennyi év távlatából rájöttem, hogy a Lacikkal azóta sem változott a viszonyom. Tudhattam volna, hogy ezt az óvodáskori történetet felfoghattam volna egy isteni figyelmeztetésnek, egy jelnek, hogy "Soha de soha ne legyen a párod neve László. Különben nem lesz sokáig a párod".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.