Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Nemrég megismerkedtem egy oroszlán csillagjegyű pasival. Nem is akartam, hogy bármi is legyen köztünk, elvégre oroszlán. OROSZLÁN!! Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az tűz elemekkel nem illek össze (kos, oroszlán, nyilas), teljesen különbözőek vagyunk, bár valamiért az oroszlánokat folyton bevonzom...
Szóval, a srác udvarolgatott, volt egy kér szép óránk, esténk, amikor nem történt köztünk semmi a szemkontaktuson, flörtölésen és azokon a tipikus női-férfi játszmákon kívül; én röhejesen csavargattam és dobáltam a hajam, bájos voltam, és csücsörítettem az ajkaimat, úgy ahogy csak Orsi tudja a tükör előtt, amikor pózol. Ő meg igazi férfiként viselkedett: bókolt, elvitt vacsorázni, figyelt rám, persze, hogy ez bejött! Kinek ne jönne be?!
Aztán úgy a harmadik randin átmentünk hozzá, sokat beszélgettünk (szexeltünk), majd mindent elrontott. Oroszlán sorban kimondta azokat a mondatokat, amelyekkel ellehet üldözni, és naná,hogy végül én lettem a seggfej, ami nem csoda, mert túl nagy igazságérzetem van és mindig kikel mondanom, amit gondolok! Ilyenkor olyan, mintha erőm, hatalmam lenne és fitogtatom a bátorságomat-
Az elcseszett mondatai:
1; "Több időt kéne együtt töltenünk - ok - , legalább a hétköznapokra költözz hozzám!" & itt kezdtem el pánikolni. Nem vicces, amikor meztelenül fekszel messze az otthonodtól és tudod,hogy nem tudsz hazamenekülni. Ez gyors. Őrülten gyors! Egyébként nem sikerült megértenie miért nem szeretnék hozzá cuccolni.
2; Szex utáni első mondat: "Most ugye nem lettél szerelmes?!" - Itt tartottam egy fél perces néma csendet bimbózó kapcsolatunk emlékére, meg amúgy is, erre nincs jó válasz. Mi mást mondhattam volna?!: Mi van?! Ettől?! Nem! Ez most ugye vicc volt!?
3; "Majd én Téged egy kicsit betörlek" - Pff, engem?! Ekkora öntudattal az életben nem fogsz betörni" Azért ez mégis csak egy "Anyád!"-ért kiáltó mondta volt tőle.
4; "Majd, ha gyerekeink lesznek.." Gyerekek! Miért kell ilyenekkel paráztatni az embert egy randin?! Lesznek, persze! Talán. Egyszer. Pár év múlva.
Nem voltam benne biztos, hogy ezeket a mondatokat így is gondolja, néha azt hittem csak a határaimat feszegeti, igazából át is ment rajtuk.
Hétvégén rájöttem, hogy jobb, ha ezt nem erőltetjük, így írtam neki,hogy beszélnünk kéne. A kulturált beszélgetés helyett csak egy sms jött melyből kiragadnék egy részletet: "nem azt kaptam, amire számítottam.." A beteg fajtáját! Miért baj, ha lassan történnek a dolgok?! Az érzelmeket nem lehet siettetni, ha megpróbálják elijesztenek! Igazából nem is vette a fáradtságot, hogy megismerjen.
Erre az sms-re természetesen volt egy dühből írt reakcióm. Nem értékelte az őszinteségemet...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.