Felkeresett a régi, non plus ultra barátnő, aki már egy éve és négy hónapja nem az, cseppet sem. Még pedig az a bizonyos incidens óta. A nagy balhé óta.

Csak ennyit írt: 

  "Nélküled olyan, mintha elveszítettem volna veled a humorom felét."

Elhiszem. Így is van. Én is. Vagy csak mások nem értik a poénjaimat, de mindegy is, magamat még mindig remekül tudom szórakoztatni. Valahogy az én sajátságos, ám szerintem remek humorérzékemen sem nevetnek már annyira, és ritkábbak is bődületes percekig tartó, s hetekig emlékezetes nevetések.

De hát mit lehet tenni, ha a bizalom elillant?! Túllehet lépni a sérelmeken? Egyáltalán túl kell e lépni a sérelmeken? Mennyit visel el a szeretet, a barátság? És ki hitte volna, hogy velünk ez megtörténhet?! Hogy már nem vagyunk "együtt". Nehéz ez. Tulajdonképpen megvagyunk mi egymás nélkül is. Tudom, neki is van még más barátja is, nekem is, de egy csepp űr mindig marad bennünk, amíg világ a világ. Mi valahogy össze vagyunk kötve. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.