2012.10.05. 18:05
Tüköremberek
Hétvégén Anyukám eljött meglátogatni a nagyvárosba. Kényszerítettem rá. Ki kellett már kicsit mozdulnia otthonról, abból a cuki ám de szűk kis településről, ami nem csak helyhez köti földrajzilag de gondolkodásban is bezárja az embereket. Szabadulni kell! Kilépni néha a rendszerből és látni, észrevenni a világot, a tágabb értelemben vett életet. Az emberek úgy élnek, mint a Mátrix világában, csak mennek és csinálják a dolgukat. Igazi droidok. S most Anyu volt Neo és én Morpheus. Bepillantott a világomba egy napra. Úgy élvezte, olyan édes volt, mint egy gyerek osztálykiránduláson!
Megmutattam Anyának miért és mit is szeretek ebben a városban, illetve, hogy miért is rajongok érte, és most először igazán megértett.
A Nagy Világlátás háromnegyedénél elvittem a Szabadság térre megpihenni. Szeretek olykor ott üldögélni, fényképezni, semmit tenni. Az egyik padon pihenve Anya felém fordult és azt mondta, hogy megért, megérti a döntésemet miért itt élek annak ellenére, hogy anyagilag nem éppen előnyös, és kicsit talán még irigyel is, és meg kell, hogy mondja, szerencsés vagyok. Tényleg az vagyok?! Nahát! Fel sem tűnt! Jó, jó persze, csak "magyar viszonylatban" okés minden, mert lássuk be, nem keresek rosszul - persze koránt sem élek úgy, mint egy akármilyen vezető pozícióban lévő ember (2 diplomával, 2 nyelvvizsgával) - de megélek. Fenntartom magam. Vannak barátaim. Mindig csinálok valamit, kihasználom Pest kulturális életét. Van eszem is - esküszöm! - , egészséges is vagyok.. szóval, tulajdonképpen minden rendben.
Néha kell valaki, aki emlékeztet minket a dolgok valódi állására. A monotonitás ront el mindent, az az átkozott szürkeség amit a mindennapok ruháznak ránk elfeledteti velünk kiélvezni az életünket, vagy, hogy egyszerűen csak nézzünk körbe, az élet nem is olyan rossz, ha meg épp annak látjuk, az a mi hibánk, nem a körülményeké, nem az államé, a politikusoké, a főnökünké.. mi döntünk. Szükség van az életben mindenkinek pár olyan emberre, aki tükröt tart elé, hogy valóban lássa az életét, egy más szemszögből. Felülről. Általában ők az optimista emberek. Vagy csak simán szeretnek minket. Én meg a tükrüket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ArtofNoizz 2012.10.12. 12:25:31
Szeretem azt a hatalmas csendet, amit nappal a falu szokásos zajai törnek meg, éjszakánként pedig csak a róka ugat és a bagoly kuvikol.
Az erdőben mindig kicsinek érzem magam, ott csak egy vendég vagyok, egy megtűrt vendég akit figyelnek -mert figyel az erdő!
Budapest a munkát jelenti számomra. Néha már megfojt. Nem is találom a helyem, de erre a magány még rá is tesz...
Írtad, hogy hiányzik az udvarlás..nos ezt magam is érzem. Bár ezt most nyilván nehéz elhinni a ZP-s viselkedés után..na ja, az is egy oldalam, egy magány adta oldalam.
Azokat a bizonyos "tükröket" én mindig a mindenkori társban kerestem-találtam meg.