Ide írom, mert igazából ide tartozik. Aztán ha lesz ami máshova, akkor azt majd oda.
Azért ütöttek meg ennyire ezek a bejegyzések, mert az én történetemben én vagyok Mackó.És napok óta azon gondolkodom, hogy miért, mitől képes a ember átgázolni a másikon, összetörni az önbecsülését, sárba taposni az önérzetét és örökre tartó sebeket osztani.Felelőtlenül, bele nem gondolva. Én ezt tettem - mint Mackó - és nem vagyok büszke rá.
Két éve kezdődött, egy laza, "semmire nem kötelező" afférral. Részéről ez komollyá vált, részemről egyre komolytalanabbá. Miért? Mert azt az énjét adta amit eddig mások követeltek tőle- a csacska, affektáló libát. És abból nem kértem. Véget vetettem neki. Nem könnyen,nem fájdalmak nélkül. Kölcsönösen... Megállapodtunk hogy azért még a szex maradhat. Én ebben is éltem, ő nem. Valakinek mindig többet jelent, valaki mindig többet akar, valaki mindig sérül. Általában ugyanaz. Én a kötetlenséghez tartottam magam, és sikerült összejönnöm azzal az egyetlen nővel akivel igazán, mélyen meg tudtam bántani. Második találat. Utána már bennem volt a keresés ingere, a vadászösztön. Nem párt kerestem, nem társat. A diadalt akartam, a visszacsatolást,azt az érzést hogy kellek valakinek. És mivel nem csak testileg, hanem lelkileg is- megint egymás mellé kerültünk. Azzal, hogy mindig megállapodtunk hogy ez nem az érzelmekről szól. Nekem nem is. De valahol tudtam, ha nem is voltam hajlandó tudomásul venni hogy neki arról is. Sőt, arról. És most, két év után válaszút elé állított. Vagy együtt, egy irányba, vagy külön -másfelé. És már régen tudom hogy messze nem az a liba akit először láttam. De mikor erre rájöttem, már elveszett a láz, az a valami amiből szerelem lehetett volna.
Kihasználtam. Lelkileg, testileg. Egyiket sem kértem, csak elfogadtam. De elfogadtam. És megaláztam: szóval, tettel, gondolattal.Összeromboltam -ismét, én is- a nőiességét.
És most nagyon nem vagyok büszke magamra. Nem értem miért csináltam ezt. Valamikor megfogadtam -és büszke is voltam rá hogy hogy nem teszek mással olyat amit magamnak nem kívánok Akkor sem ha ezáltal én szívom meg. Mert így helyes. És mégis megtettem.
MOst keresem az okokat.
Abba kapaszkodom, hogy mindig,mindeni arra törekszik, hogy az igényei ki legyenek elégítve. Az ÖVÉ. ÉS valahol ez természetes is. Abban a percben, hogy nem a saját hanem a másik igényeit szeretnénk kielégíteni - ott kezdődik szerintem a szerelem. Ahol ez nincs,l ott durva dolgok történhetnek. Mondjuk ahol ott van, ott is...
Kapaszkodom abba hogy a három "felvonásból" egyszer mentem én vissza hozzá, kétszer ő. Gyenge érv, tudom. Sőt, az érzelmi egyenlőtlenséget ismerve a leggyengébb.
És ott van a dilemma is, miszerint azon túl hogy a lángolás nincs meg bennem, minden passzol. Rendes, nyugodt, csinos kis életem lehetne mellette, meglenne minden.És erre -valljuk meg már nagy szükségem lenne. De bele lehet-e menni ilyen kompromisszumba? Visszautalok egy korábbi kommentváltásunkra: szabad-e megalkudni, avagy igényesség nélkül nincs boldogtalanság....? Ha őt választom,tudom-e tartani a szavam? Eddig nem tudtam. Nem fogom-e pár év alatt véglegesen,teljesen összetörni a lelkét, önbecsülését?.
Nem tudom ezekre a választ.
És igen, a hétköznapokban, elvileg kizárólag a testiségről szóló estékben pont olyanok voltunk mint Mackó és Cuki. Na,ez volt a másik ami kicsapta a biztosítékot nálam. Ez a poszt.
Már írtam neked okosakat- most írj te.

@"Mindenki sebzett": Ide írom, nem nyitok másik kommentet. Igen, mindenki az. És nem, nem tesszük le a batyut, a sebeket, a múltunkat. Csak annyit tudunk tenni, hogy a kezünkből, ahol meglepett fájdalmas mosollyal tartottuk és nem értettük miért pont mi kaptunk ilyet, szépen be tudjuk tenni a batyunkba a hátunkra. Amit cipelünk egész életen át, egyre súlyosabban, mind görnyedtebb háttal. A súly nő, ezért örömünkben ahogy telnek az évek egyre ritkábban és egyre alacsonyabbra ugrunk - vagy néha már nem is vesszük a fáradtságot.
Nem a vértünk lesz vastagabb a csalódásokkal, megcsalásokkal szemben - csak már nem lesz annyira új, éles a fájdalom. Ilyen már volt, ezt a fájdalmat már ismerjük. Ugyanúgy fáj, csak már nem lepődünk meg.
És még valami: nem letelepedünk vagy elfásulunk.
Letelepedünk és elfásulunk, vagy elfásulunk és letelepedünk. Mert az igényeinket kielégítjük, bármi áron.

Bocs, kicsit pesszimistára sikerült.
(Döntsd el, ez nyilvános poszt-e én nem szólok bele)

@79peter1434:
Rögtön, olvasás előtt nyilvánossá tettem. Bocs.
És mi van haelfásulunk, de nem telepedünk le? Mármint de, de egyedül. Ez is megeshet. Sajnos. Hisz öregszem. a férfiak elkelnek, nekem meg a kedvem is elmegy és a bizalmam, a kedvem.

Mackó az exem, vele nincs baj, ő még tényleg szeretett engem... Most már tök jó szívvel gondolok a közös hülyeségeinkre, bolondozásainkra.

Affér: értékelem az őszinteségedet, és hogy most magadba nézel és magadban keresed a hibát.
Most milyen a viszonyotok?
Most megint kicsit lehangolt lettem...
Tehát úgy jártam volna, mint a Lány? Annyi a különbség, hogy én nem vagyok/voltam szerelmes, megöregedtem én már ahhoz, hogy a szerelem illúzióját kergessem. Viszont jó volt vele, folytatnám, nekem pont elég lenne az, ami volt. Ám sajnos mindketten megijedtünk a másik, és talán a saját magunk érzelmeitől. Kár volt bonyolítani... ha nem mondta volna el folyton,h mennyire nincseneke érzelmei nem lett volna vége. Nem is tudom,h magának,v nekem akarta ennyire bemesélni, de már mindegy is..
Érdekes, Te is a szerelmet várod, és kevés amit a Lány nújt. Nekem meg pont jó, az, ami volt. Nem akarok vak lenni a szerelemtől.
Mintha nálatok nem csak a szerelem hiányozna, hanem a vonzalom is.
Én nem hinném, hogy az, amit csináltál kihasználás lett volna. Tudta jól mit vállal.

A sztoriról majd még mesélek - már ha persze érdekel - de lehet azt majd nem ennyire publikusan. és lehet holnap még folytatom a komment áradatot.

"avagy igényesség nélkül nincs boldogtalanság....?" Fejtsd ki kérlek!
Ha a hétköznapokban, amikor elvileg csak testiség volt köztetek olyanok voltatok, mint "Mackó és Cuki", akkor igazából ez nem csak a tesiségről szólt. Olyanok voltatok, mint egy pár. mint én és affér..
Rávilágítottál 1-2 dologra. Hogy egy balek vagyok.

@Csokiscsülök:
"igényesség nélkül...":Írogattunk már erről cca másfél hónapja. Ettől jobban nem tudom, de ha kell kifejtem újra.
Igen olyanok voltunk mint egy pár - de belül mégsem.
Egyáltalán nem arra akartam rávilágítani hogy balek vagy. Ezt nem is tudhatom. sőt pillanatnyilag a világítással is hadilábon állok, egy haldokló elemű zseblámpával hadonászom... :)

Zseblámpa?! Ilyenkor?! Pincében vagy?? :D
Tudom, hogy nem akartad, szóval nincs gond. De ez az igazság.
Azért, ha világosság lesz körülötted olvasd végig a kommentemet ;)

Nos, privátban kaptam ehhez egy szuper kommentet, amit ne is kérdezd meg miért osztom meg Veled, fogalmam sincs, mint ahogy arról sem,h érdekel e:

"S hogy ez akkor nem őszinte, nem valódi, mondod?
Csacsi öreg medvém, hát mi igazi ezen a világon? Ha úgy el tudom játszani, hogy elhidd, te pedig azt kapod, amitől jól érzed magad, s ettől én is jól érzem magam, akkor hol a baj?

Vajon nem ez történik amúgyis? Kitaláljuk mi kell a másiknak, szerencsés esetben nagyjából épp olyanok vagyunk, ha meg nem, hát kipótoljuk a lyukakat szegényes vagy épp káprázatos színészi teljesítményünk bevetésével."

Iagaza van! Túlságosan érzékeny nőként reagáltam.
Szerintem meg Ti egy szerelem nélküli kapcsolatban voltatok.
Jó volt? Élvezted? folytatnád vele? Voltál rajta kívül mással is?

Nem, arra gondoltam hogy a rávilágításhoz kissé korlátozottak az eszközeim :P
Várom a hosszú kommentet, ha nem publikus adok egy mailcímet.

@79peter1434: Érdekes. Én is várok még tőled 1 hosszú kommentet! :P
amit elmondanék tényleg nem itt.
Akkor kérem szépen azt a címet :)