Apumnak ma van a születésnapja! Egyébként apa kétszer született. Egyszer "meg" és egyszer "újra".

Apán nem látszódnak érzelmek, nem is tudja kimutatni őket, de szerintem nem is szeretné. Nem az az érzelgős fajta. Vele valahogy mindig úgy voltam, hogy van és kész. Ott él velünk a házba, egy fedél alatt élünk, szóval, leginkább csak egymás mellett, s közben semmit nem tudunk egymásról.

Régen még próbálkoztam megismerni Őt, aztán egyszer csak, már nem is tudom mikor feladtam. Részben mert nem láttam rajta a próbálkozást, vagy az igényt ugyanerre.

Azt hittem Apának nincsenek is érzései, érzelmei, csak amolyan robotszerűen teljesíti a férfias kötelességeit, mint pl.: világ életében keményen dolgozott, hogy eltartson minket. Csak közben nem nevelt minket, ezt a feladatot anyumra bízta.

Tudom, hogy furán de most, 28 évesen tudatosult bennem, hogy a látszólagos érzéketlensége ellenére szeret engem, és a családját. Életem során kétszer lepődtem meg apumon, egyszer amikor sírni láttam - illetve csak két könnycsepp gördült le az arcán - , mikor a balesete után elmeséltük neki, hogy mi történt vele. Másodszor, amikor néhány hónappal ezelőtt a barátom megjegyezte, hogy mennyire látszik az öregen, hogy szeret engem.  Ő bezzeg észrevette! Hát, vak voltam én, hogy nem érzékeltem?! Milyen hálátlan gyereke vagyok?! Az egész úgy történt, hogy beszélgettünk hármasban, és én ugyan észre se vettem, de a barátom szerint Apa figyelt rám, végig, és amikor megkértem valamire - szerelje meg az ágyamat - rögtön megtette. Mert Apukám nem mutat ki érzelmeket, de mindent megtesz nekem. Egyébként szeretem, amikor beszél velem és megvan köztünk az a közös hullámhossz; amiről remélem, hogy csakis köztünk van ilyen, és ezt biztosan Ő is tudja. Általában a természet, a munkahelyi élményei, a világ irányítói, és Budapest a témáink. Ahogy a régi Pestről, az emlékeiről mesél iszom a szavait, néha azon kapom magam, hogy olyanokat reagálok vissza a történeteire, amikről tudom, hogy szívesen hallja, és  addig is beszél hozzám és kapok tőle egy kis figyelmet. Nem beszélgetünk gyakran, ez persze az én hibám is. Néha úgy érzem nem igazán érdekli hogy milyen vagyok, mik foglalkoztatnak, de talán csak azért nem, mert más világban mozgok, mint Ő, ehhez már nem tud hozzászólni.

   Apa egyszerű ember, soha nem akart sokat az élettől. Hatalmas tudása van, magába szívta a teljes Spektrum és National Geographic eddigi adásait, és bármikor idéz belőlük. Mindent tud a természetről, és a különböző alkoholok, mint pl bor és pálinka elkészítéséről. Még humora is van, olyan, mint egy csendes,lázadásmentes Al Bundy, néha óriási beszólásai vannak! Egyébként szerény ember. Tisztelem is érte. Annak ellenére, hogy egy kicsit mindig fájó pont marad, hogy nem vett részt a nevelésemben, bár anyumtól tudom, hogy ha én nem is veszem észre, Ő figyel és érdeklődik, csak sajnos tőle és nem tőlem, pedig én annyira mesélnék! Bár nem biztos, hogy az életem a konzervatív füleinek való. Mondjuk hál' istennek, kicsit süket.

Apuban az egyik legjobb az, hogy mindent megtesz a kicsi lányának. Azt hiszem, mégis csak lehet abban valami, hogy a lányok tudat alatt olyan férfit szeretnének, mint amilyen apjuk. Aki hercegnőként néz rájuk és mindent megtesz értük, nekik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.