2011.03.30. 11:54
Hálásnak lenni
Leszögezném, nem bírom az amerikai kultúrát, viszont a Hálaadást irigylem tőlük. Persze, tudom, hogy a Thanksgiving-nek megvan a maga történelme,de kellene egy ilyen ünnep ebbe a pesszimista országba, mindenkire ráférne, hogy leüljön a hozzá közelállókkal és őszintén hálát adjon. Mindenkinek van miért, csak ebbe nem gondolunk bele.
Pocsék évem volt, de nemrég tartottam egy kis számadást, és arra jutottam, hogy iszonyatosan hálás lehetek - és vagyok is!!! - azért, mert remek emberek vesznek körül! Senki lennék nélkülük és valószínűleg már rég a depresszió legmélyebb bugyraiba süllyedtem volna a semmilyen kis hülye problémáim miatt.
Mára úgy érzem igazán szerencsés vagyok, csak lassan haladok előre, na de kit érdekel, amíg olyan barátaim és családom van, akik feltétel nélkül szeretnek, ezzel a töménytelen sok hibámmal együtt?!
A barátaimért tényleg hálás vagyok. Összenőttünk. Ott vagyunk egymásnak. Tényleg szó szerint mindig számíthatunk egymásra, és ez baromi ritka.
Az emberek elfelejtik a hála lényegét; rá kellene ébredni, hogy mindig van miért örülni, mindig van mit, kit megköszönni.
“Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: “Köszönöm”, az is elegendő lenne.” (Meister Eckhart)"
Jah, és a Dubary csirkemellért is rendkívül hálás vagyok!:)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.