2012.07.24. 11:15
Átkozott jobb tenyér
Nemrégiben jósoltak a tenyeremből. Igazán nem kellett volna. Sok mindenre rátapintottak, megértettem néhány dolgot, levontam a konzekvenciákat, de a jövőmet illető jóslatokat nem biztos, hogy tudnom kellett volna.
Állítólag a bal tenyérben rejlik az a nekem szánt bizonyos életút, amely elrendeltetett. Teljesen mindegy, hogy Isten/ Buddha/ energia/ sors, lényegtelen ki minek hívja, talán egyfajta eleve elrendeltetésről van szó. Ám az én jobb tenyerem és az a türelmetlen, heves személyiségem jól bekavart és mindent elrontott!
Míg a bal mancsom nyomatai csupán néhány határozott, s pár halványabb ám értelmezhető vonalból áll, addig a nem kiérdemelten jobbnak nevezett tenyerem egy merő kuszaság. Szóval, valósághűen tükrözi a magánéletemet.
Talán nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem cseszek el mindent és az elrendelt bal szerint élem a nyugis életemet. Ő jobbsága szerint kusza a szerelmi életem. Szerintem meg nincs is. Mondjuk, amikor belelendülök tényleg bonyolítom, de így izgalmasabb.
Ó, s míg a nekem hivatott élet szerint már 22 évesen meg kellett volna állapodnom, addig a későn érő személyiségem ezt másképp láttam, Ő még kicsit élni akart egyedül, mással, másokkal. Mondhatni hiba csúszott a gépezetbe, de nem tudom valóban az -e. Kusza tenyerem szerint képtelen vagyok tartósan a monogámiára. Hát istenem, legalább van kifogásom! Még a gyerekem apját is csalni fogom! Pedig elhiheted, én sem ezt akartam! "Félreérted. Sorry, nem én voltam! Bocsi kedves Igazi, vagy a Pasi, Aki teherbe Ejtett És El Kellett Vennie, nem akartalak megcsalni! A jobb tenyerem volt!" Vagy: "Nem akartalak megcsalni!! És a többieket sem." Biztosan hajt a vérem, meg a bizonyítási vágy, lehet mindenki ilyen, aki csúnya gyerekként kezdte földi pályafutását, s aztán nagy nehezen kikupálódott. Mindenesetre az az egy biztos, hogy így viccesebb az életem, mintha 22 évesen megállapodtam volna. Bár abban az időszakban tényleg azt hittem, hogy az akkori párom lesz az Igazi, de az Ő tenyerével is problémák lehetnek, mert cseszett megkérni a kezem!
Szólj hozzá!
Címkék: élet férfi ezotéria szerelem kaland igazi megcsalás jóslás felnőttség tenyér tenyér jóslás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.