- Nem keresett.. - legszívesebben hazudnék, hogy de, persze, hogy jelentkezett és minden szuper, boldogság, rózsaszín felhők, és minden szerelmi giccs is megvan - szerintem nem is fog. Megbeszéltük, hogy találkozunk, de olyan vihar előtti csendet érzek. És ha nem jelentkezik a nagy érzelmi vihar bennem tör ki. Már érzem a közeledtét.

Hallgatunk. Együttérez. De leginkább szán.

- Tudod én mindent megtettem, még többet is, mint egy átlagos kezdeti ismeretségnél szoktam. Megvédtem, kerestem, számonkértem... mivé lettem!?

- Nem, dehogy! Természetes a reakciód. Belezúgtál.

- Ne! Csak azt ne! Akkor most hagyjuk abba! Nem akarom, nem. Inkább leszek egyedül, mielőtt ettől a fene nagy szerelemtől még jobban megalázom magam. Nem, várj, egyedül vagyok és így is leszek, ha rajta múlik. 

- Most őszintén, a szerelem mindig aláz. Csak nem vesszük észre. Én szeretnék szerelmes lenni. - naiv, azt hiszi ez tényleg jó. Pedig az egyetlen jó dolog számomra ebben a fogyás. 

- Én meg nem! Vagyis nem így! Nem ezt a vak-szerelmet akarom, hanem a nyugodt "mi szeretjük egymást" verziót! 

- Tudod, szerintem ehhez a szeretet-boldogság cucchoz nagy szerencse kell.

- Szerencse?! Ennyi lenne? Szerinted tényleg csupán a szerencse kérdése lenne egy működő párkapcsolat? Azt hiszem többről van szó. Szerintem inkább sors. vagy karma, és én valamiért most bűnhődöm Talán ez egy olyan dolog, amin legalább egyszer az életben mindenkinek át kell esnie, az egyoldalú, reménytelen szerelmen. Nos, úgy látszik nálam most ez következik. Félek is, de legyen, essünk túl rajta, csak minél gyorsabban! Nem kellett volna megmutatnia hol lakik, most már ott is zaklatnom kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.