Hajnali három volt. A többiek már lefeküdtek. Én még nem akartam, mert akkor el kellett volna köszönnünk, pedig tetszett, hogy itt ül mellettem az ebédlőmbe és hülyülünk. Olyan jó pillanataink voltak! Úgy voltam vele, hogy valaminek ma még történnie kell, de ha nem kapok egy árva jelet sem, vagy ha nem csókol meg akkor legalább tudni fogom, hogy mégsem érdeklem, és a rám irányuló figyelmét félre értettem. De megtette. Megcsókolt hál' istennek - energiának - és  a bájomnak, meg alkoholnak és a szituációnak. Nem egy olyan lassú első csók volt, hanem olyan heves, vad szex előtti. 

Kimentünk a gangra folytatni, nem akartam, hogy a többiek a nyelvcsapásainkra ébredjenek fel, vagy esetleg rosszat álmodjanak. Végig csókoltuk a fél házat ahogy elindultunk lefelé, a kapuhoz; megálltunk a bejárati rácsnál, csókolóztunk a liftben, az ablakpárkányon, tulajdonképpen a lépcsőházban egy méterenként mindenhol. Végül egy óra alatt sikerült is kikísérnem. 

A kapunál, miközben miközben elkapott minket a szenvedély heve leállítottam:

- Ne..itt hagyjuk abba. Nem akarok egyéjszakás kalandot. Pont elég volt már. - Na meg csalódnék is, ha Te, aki még érdekelsz is, csak ennyit akarnál, ha csak ennyi lenne köztünk,gondoltam. Kissé álszent prűd picsának éreztem magam miután ezt a gyenge mondatot erőtlenül kinyögtem. A saját szemembe se voltam túl hiteles.

- Én sem akarok. - mondta Ő látszólagos őszinteséggel.

- Akkor...?!

Akkor.. szerinted?! - csak így ennyi válasz jutott, plusz egy bizonytalan vállrándítás. Remek. Találjam ki.. mi vagyok én jósnő?! Hát nagyon nem, csak egy bizonytalan nő, aki még mindig nem biztos abban, hogy érti a felé küldött jeleket és a férfiakat. Egy naiv nő arra gondolna, hogy ebből még bármi lehet. Én csak reméltem. Valójában, ha a realitások talajára visszakényszerítettem magam az futott át az agyamon, hogy maximum három éjszakás kaland lehetek, leszek. Most úgy néz ki, hogy lettem is. Mi más is lehetnék, ha tudjuk, hogy nincs sok időnk, egy hét és utazik vissza haza, Angliába.

Szóval, így kezdődött. Ettől az éjszakától mindennap váltottunk legalább néhány szót, találkozgattunk, s ilyenkor úgy csináltunk, mint egy pár. Fogta a kezemet séta közben, ölelt és puszilgatott, jókat beszélgettünk. Talán felesleges volt megnyílnom. Mert mégis mire volt jó?!

Megmutatta milyen kapcsolatot szeretnék. Valami ilyesmit. Tetszik, amit kaptam. Ezt őszintén köszönöm. Azt nem, hogy neki elég is volt ennyi. De nem drámázom. Ez van. Nincs más hátra, mint elfogadni a dolgot.

Hazautazott, s itt hagyott két olyan remek mondattal, hogy "legyünk hálásak", és "megtisztelsz". Érted ezt?! Megtiszteltem...van, amikor tényleg érdemesebb csendben maradni és csak dobni egy smile-t, abból baj és sértődés nem lehet. Hála... majd biztosan jön az is, most csak azt nem értem, hogy ha mindkettőnknek jó volt ez a valami, ami kialakulóban volt, akkor Ő hogy a fenébe tudja ezt elengedni, elfelejteni, s hálálkodni. Tehát neki ennyi elég is volt. Hmm. Még arra arra se volt időm, hogy elrontsam. Lejárt a szavatosságom. Csak egy hétre szólt.

 (Egyébként már minden ok, semmi "szerelmi"(haha), or egyéb bánat)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.